Nem kezdődött kellemesen a Manchester United számára idénybeli 3. BL mérkőzése, hiszen már a kezdő sípszó előtt változtatniuk kellett a kezdőcsapat összetételén. Rio Ferdinand és Ryan Giggs is sérülést szenvedett még a bemelegítés során.
Már a mérkőzés első percében megszerezhette volna a vezetést a gárda Louis Saha révén, azonban a gall támadó ziccer-helyzetben a kapusba lőtte a labdát.
Több helyzetet is kidolgozott a csapat Wayne Rooney, illetve Cristiano Ronaldo révén, azonban a Copenhagen gárdája se maradt adós a helyzetekkel, az ex-Aston Villa játékos, Marcus Allback tette próbára Edwin van der Sart.
Újabb United rohamok jöttek, azonban a dánok kapuvédője Christiansen állta a sarat Louis Saha és Michael Carrick lövéseinél.
A gól azonban nem sokat váratott magára. Patrice Evra passzát honfitársa Louis Saha tette le szépen Paul Scholes elé, aki már védejegyévé vált gyönyörű 20 méterről lőtt góljával szerezte meg a vezetést.
1-0 A félidőre tehát 1 gólos United előnynél vonulhattak a csapatok.
A második játékrészben nem sokat pepecseltek a 'Vörös Ördögök', rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést.
Ennek jeléül folyamatos rohamok alá helyezték a dán csapat védelmét, amely az egyik szögletnél kapitulált.
Cristiano Ronaldo sarokrúgását szerencsés mozdulattal, O'Sheat a labda a támaszkodó lábát eltalálva jutott a gólvonalon túlra.
2-0Ígéretük szerint eljárva, a koppenhágai játékosok nem adták fel a mérkőzést és próbáltak szépségtapaszt találni a mérkőzésen, amelyet néhány helyzet kidolgozása jelentett, azonban a holland hálóőr van der Sar a helyzet magaslatán állt az egész mérkőzésen.
A második félidő felénél járva Sir Alex cserére határozta el magát. Lehozta Louis Sahat, és Michael Carricket, helyükre a lábtöréséből felépülő Alan Smith és Ole Gunnar Solskjaert behozva.
A szőke csatár rögtön góllal köszönhette volna meg a bizalmat, hiszen beállása után pár percel Ronaldo gyönyörű labdát tálalt elé, azonban ő a hatos környékéről rosszul találta el a labdát tiszta helyzetben, így az alapvonalon ment ki a labda mindenki nagy bánatára.
Smith hibáját azonban feledtette a szintén csereként beálló Richardson, aki egy távoli lövést megeresztve nehéz feladat elé állította Christiansen kapust, aki a jól eltalált lövést nem tudta teljes mértékben hárítani és a labda a gólvonalon túlra vánszorgott, kialakítva ezzel a végeredményt.
3-0Bajnokok Ligája, 3. körManchester United - FC Copenhagen 3-0 [1-0]Gólok: Scholes (39), O’Shea (46), Richardson (83)
A gólok megtalálhatóak a VideóPlayerben!Képek:
Getty ImagesUnited: Van der Sar, O’Shea, Brown, Vidic, Evra, Fletcher, Carrick (Solskjaer, 60), Scholes (Richardson 86), Ronaldo, Rooney, Saha (Smith, 60).
Nem léptek pályára: Kuszczak, Giggs, Jones,
FC Copenhagen: Christiansen, Jacobsen, Hangeland, Gravgaard, Wendt, Silberbauer (Bergvold, 81), Linderoth, Norregaard (Pimpong, 57), Hutchinson, Allback, Berglund (Kvist, 57).
Nem léptek pályára: Gall, Thomassen, Brandrup, Hansen.